2015. szeptember 18., péntek

Beszédes falak, érdekes térképek

Több éve egyenesen előre, a jövőbe nézek, így remélem nem bánja senki ha ebben a posztban igazán messzire megyünk a múltba.

A második katonai felmérés idején (1806-1869) már látható a tanya melléképületekkel, ekkor még a tulajdonos megnevezése nélkül. Az alábbi térképet egyébként rátehetjük a jelenlegi műhold képre, Így ellenőrizhetjük, hogy 150-200 éve mi volt az adott helyen.
A térképet itt találjátok:
A Habsburg Birodalom katonai térképei

A képre kattintva, megjelenik nagyban

Ugyanez a térképszelvény egy forgalomba nem kapható katonai térképen, már a XX. századból már Gút tanyaként szerepel:


Legjobb tudomásom szerint a tanyát nagyapám Gutpintér István nagyapja építtette két másik tanyával együtt három fiának. A tanyák egymás mellett nem messze helyezkedtek el.

Az épület felújításakor, a vakolat lebontása után számos helyen látszanak a ráépítés, hozzáépítés jelei. Ezen, különböző korok építései között, a technika és a felhasznált anyagok között is jelentős eltérés van. Az alábbi képen is jól látszik, hogy mind a lábazat, mind a fal különböző anyagból készült.
Az udvar felőli fal, vakolásra előkészítve, már az új ablakkal és a spejz szellőzőivel.
 Más helyeken is látni a régi korok változásait. Az épületben összesen három búbos kemence helyét lehetett fellelni. Ezek közül az egyiket elkezdtem visszaépíteni de a falon még látni a régi kemence formáját. Azon a helyen be kellett javítani a falat mert a vakolat leesett.A kemence egyébként a környéken végzett kutatásaimnak és a tanyával kapcsolatos elmondásoknak megfelelő formájú lesz.
A beton alap és a falazott lábazat kész, ugyanúgy ahogy a fal túloldalán a kemence és a hamuzó ajtaja.

Ez például két a környéken található elhagyott tanyákban lévő tökéletes állapotú kemence. Hasonlítani fog az enyém rájuk de azért jellegzetesebb lesz a formája.


A két Világháború közötti fejlődésről árulkodik a nagyszoba padlójának felbontásakor talált "időkapszula" ami jelen esetben egy lécdarabot jelentett és az addigi saralt padló fenyő hajópadlóra cseréléséről tanúskodik. A padlót lerakó mester helyezte a padló alatti homokba. Ez áll rajta míves kézírással: "Ezen padló lerakatott 1922 X 7 Lerakta Nagy István"
A padló alatt talált léc darab. Ha valaki felmenőjét véli azonosítani a leírás alapján, kérem jelentkezzen.

Ezek után természetesen és is hagyok valamit az új padló alatt...

2015. szeptember 14., hétfő

Az évjáratról eddig. Rozé, bozsolé és verzsü

A 2015-ös év nagy várakozással telt, a végére a mezőgazdaság szeszélye ismét jelentkezett. Észen kellett lenni, hogy megmaradjon a termés. A rendkívüli nyári kánikula után a hosszú ideig tartó meleg csapadékos időjárás tizedelte a termést.


Ezért döntöttem egy korai szüret (18 mustfok, 7,8 sav) mellett. 
A szőlő minősége alkalmassá tette egy rozé és egy könnyű, primőr vörös (mint a beaujolais  nouveau-bozsolé) készítésére. (ez utóbbi igen ritka madár még a magyar piacon.Érdemes lesz megkóstolni, főleg azoknak akik nem szeretik a vörösbort.)
Ez első szüret eredménye, Minden fürtöt saját kézzel válogattam. Csak a kiváló fürtök mehettek a borba. 
A szüret, minőségi elvárásaim miatt fürtönkénti (!) válogatást, a bor jellege miatt korai reggeli szüretet (13-15°C) és gyors bogyózást-feldolgozást jelentett. A rozé alapanyagát gyors alap szintű musttisztítás után az erjesztés a mai technológiáknak megfelelően előre kiválasztott fajélesztővel végeztem. Az erjedés 50 literes üvegballonokban zajlik, lassan, egyenletesen.

Az "újvörös"6 napos egész bogyós áztatást kapott rozsdamentes acéltartályokban, kevés fizikai macerálással. Az első fejtés megtörtént. (A szegvári borfesztiválon október 10-én ha minden jól megy már kóstolhatjátok is)

Egy későbbi szüret valahol szeptember vége felé lesz, ami alapanyagát természetesen a legszebb tőkéken hagytuk. Ennek lényege, hogy az egész lombozat a tőkén maradt egy ,maximum két fürt szőlőt "szolgálja" ki. Ettől magasabb beltartalmi értéket, komolyabb alapanyagot várok. Ebből a szőlőből teljesen hagyományos módon, spontán erjesztéssel, 20-30 napos héjon áztatással készítek vörösbort, ha az időjárás is úgy akarja. Ami biztos, a hétvégén biztató állapotban volt.
Tőketerhelés a szüret után. Ez lesz az alapanyaga a "nagy" vörösnek.

A présmustokat (az a must, mely erős préselés hatására jön ki a cefréből)külön erjesztettem, szigorúan spontán módon. Ez a spontán erjedés kissé lassabban indult és általában, lassabban kiegyensúlyozottabban zajlik az irányítottnál. 
Hofher-Schrantz-Clayton-Shuttleworth world patent 1897- Ma is jó szolgálatot tesz.

Azt mondhatom, hogy idővel elhagyom a mesterségesen szelektált fajélesztők használatát, azon boroknál, ahol azt nem látom szükségesnek. 
A törkölyöket félretettem. Idén is lesz prémium törkölypálinka. 

És akkor még valami. Július hónapban egy hibásan időzített és kivitelezett zöldmunka miatt komoly hajtásnövekedés indult, aminek az eredményeként rengeteg másodtermés keletkezett. Ezeket leszedtük, majd zöld levet (verjust) készítettünk belőle. (ez kiváló limonádénak, valamint salátaönteteknek is.)

info at kozossegitanya.hu

2015. szeptember 4., péntek

A pincém megkapta a hivatalos engedélyt!

Kedves Barátaim,

Határtalan az örömöm, mert kezemben tarthatom a pince borászati üzem engedélyét.



2015. augusztus 16., vasárnap

Hogy miket meg nem isztok?!

Kedves borszerető barátaim! 
Egy rövid történet arról, hogy mit gondolok a magyar borkultúra egy szeletéről. Vigyázat a lenti szöveg nem mentes általánosításoktól.
Előre leszögezem, hogy elfogult vagyok a magyar borokkal, borászatokkal szemben. Pozitív irányban. Csak azért írom ezt mert a bejegyzés végére lehet, hogy ez nem lenne egyértelmű. 

Utoljára ittam meg és fizettem ki a kikért, minőségi bornak mondott folyadékért!

Nem, nem! Nem a koszos negyedosztályú kocsmák italai ellen lázadok. Inkább az elmúlt tíz év bor közelében szerzett tapasztalataim csúcsosodtak ki ezen a héten, mikor a Káli -medence megragadó díszlete között egy ócska bohózat szereplőjévé váltam akarva-akaratlanul. 

Sok bort kóstoltam, Igen sokat. Itthonról, külföldről egyaránt. Egy idő múlva már kifejezetten örömömet leltem benne, hogy meg tudok különböztetni alapvető bor alkotókat, egyensúlyokat. Azután pedig már erős fajtajelleggel bíró szőlőfélék borai is elkülönültek egyre nagyobb magabiztossággal. Természetesen lettek kedvenc fajták is. A kóstolás később társasági esemény is lett, Hasonló érdeklődésűek társaságát is meghozta ez a szenvedély. Az idő múlásával úgy érzem kialakult egy ízlés, ami segítségemre van ha a borok között kell tájékozódnom. A saját bor készítéséről most külön szót nem ejtenék, mert a történet szempontjából teljesen lényegtelen. 

Az idei nyaralás nem csak a helyszín, hanem a borvidék miatt is izgalmasnak ígérkezett. Ezzel szemben mi történt? Örök emlékeim között helyet szerzett Köveskál neves borászatainak, még impozánsabb (vagy trendibb) vendéglátóhelyein olyat adnak inni, hogy tényleg elszégyellem magam. 

Rám van talán írva, hogy teljesen hülye vagyok a borokhoz? Vagy, hogy nekem jó a három hete nyitott palackból is? Már hallom is képzeletben a kulisszák mögötti pincérbeszélgetéseket. "Harmincasmenedzser jó lesz neki aaaaz... Úgyis hanyattba*zza magát a kilátásól" "vigyélneki Olasz helyett Kéknyelűt, az van bontva! Észre sem veszi!...)
Nagyon nem jó ez így. Mióta van az rendben, hogy hibás tételeket megideologizálunk, felragasztjuk rá a kötelező "KÉZMŰVES" vagy "Narancsbor" címkét és már dönti is is magába a nagy vásárlóerővel rendelkező fiatal értelmiség decinként öt-nyolcszáz Forintért? 
Mióta van rendben, hogy a magazinokban, pesti borszaküzletekben agyonajnározott pincék "otthonában" egy hibamentes Olaszrizlinget nem lehet meginni?
Mióta van rendben, hogy vákuum dugó nélkül darabban tartott borokat hoznak ki decinként 600- Ft ért?
És az, hogy nem az orrod előtt töltik még mindig sok helyen a kóstoló tételt a poharadba?
Mióta magyarázza a borkészítési technológiából eredő hibákat, hogy "kis tételes" meg a "terroir" meg "ez pincénk karaktere" ? Sorolhatnám még.
Mi vagyunk a hibásak. Magamat is beleértve. Mi, akik elmegyünk, leülünk, megisszuk, fintorgunk, vagy talán azt sem tudjuk mit nem tudunk, fizetünk, majd kiposztoljuk a Facebookra, hogy hadd csorogjon mindenki nyála milyen jó volt nekünk. 

Tíz évvel ezelőtt, borászokkal megtett pincelátogatásaim során a fenti minőséget képviselő tételeket a földre locsolták... Ezzel ellentétben a jólneveltségre való hivatkozásommal együtt asszisztáltam ehhez.Utoljára fizettem ki. 
Mindannyian meg kell tanuljuk a "darabíz" "dugó" "oxidált" "ecet" "egéríz" stb. fogalmakat. Legalább a nyilvánvaló hibákat. Mert ha ezektől mentes a bor, akkor annak sikere csak szubjektív ízlésünkön múlik, és ugye tudjuk abban nincs vita. 



Kicsit továbbgondolva eljutottam oda, hogy a fenti jelenség mennyiben segíti a magyar bor fejlődését. Mert ugye a kétségtelenül kiváló marketing érzékkel vagy stratégiával megáldott "újhullámos" borászatok termékei igen nagy eséllyel elérnek minket. Megszólítanak. Életérzést adnak. Raklapbútort, meg színes szőnyeget, parasztbarokk életérzést mediterrán fűszerrel. Mindent ami megfog....A médiából pedig azt is megkapjuk segítségül, hogy nekünk az a jó, amit kínálnak. A kör bezárul. Boldog a termelő, boldog a fogyasztó.
Nekem ez nem megy.

És akkor a végezetül egy tapasztalat a skála másik végéről, nehogy túl negatív legyek. Zéró marketing, zéró fókusz. Ez a Badacsonyi Állami Borászati Kutatóintézet. A névtáblát elolvasva biztos vagyok benne, hogy sokunknak eszébe sem jutna bekérni magát egy pincelátogatásra. Odalent "state of the art" technológia, számítógép vezérelte erjesztés, ahogy kell. Azonnal borral kínálnak és most tényleg jön a hátra szaltó. Életem legjobb Olaszrizlingje ebben a kategóriában. És a második legjobb rögtön utána, mikor megkóstolom a kései szüretet 2014-ből. Ugye emlékszünk milyen pocsék év volt sok helyen? Aztán Kéknyelű, Budai Zöld, Cabernet Sauvignon.. Itt egy pillanatra megállok. A Cabernet-k alapvetően azok a borok, amiket még véletlenül sem kóstolok meg. De itt a 2014-es év, az acéltartályos erjesztés, a hordómentes(!!) tárolás rávett. A kanyarban sem látszanak Villány és Szekszárd piedesztálra emelt barrique fakátránytól délibábos állócsillagai. 

Óriási meglepetés. Ha ezeket nem kóstolom ez a poszt sem született volna meg. Mert így van értelme. Így tudok kontrasztot állítani. Így tudok tovább hinni abban, hogy a  tudás, a tradíció, 
 a mai technológiával csodákra képes és jó ár/érték arányon. 

Látogassatok el, nézzétek meg!

Egészségünkre!

http://www.szbki-badacsony.hu/

2015. augusztus 15., szombat

Szüret előtt

2014-ben szeptember első hetén szedtem a kékfrankost. Kényszerűségből. A jelenlegi helyzet ennél jobban fest. Hol tart most a szőlő? A (1.) képen is jól látszik, hogy a zsendülésen (a bogyók színesedni kezdenek, megpuhulnak) már túl van. 
A méretes fürtök jelzik, hogy meghálálta a tápanyag visszapótlást az ültetvény. A megújított tőkék (3 évesek) a régi, többszörösen rontott tőkékhez képest egyenletesebben és jobb minőségben teremnek.



Ennek oka, hogy a (2.)képen is látható három éves karszál (hüvelykujjnyi vastag) a korábbi tőke 33 éves gyökérrendszerét használja ki. A régi karokon jól látszódott a műkedvelő metszőbrigád keze nyoma. Felkopaszodott, megnyúlt, helytelenül metszett termőalapokkal, a vezérdrótra tekeredett karral nem lehet mit kezdeni. Tehát a felújítás lassan véget ér, az eredmények már látszanak.



A tavalyhoz képest különbség még az is, hogy a pince hivatalos regisztrációja lassan révbe ér. Az idei évjárat, ha minőség is engedi, forgalomba kerülhet. Ami már most biztos a tavalyi évhez viszonyítva, hogy nem készítek zöldveltelinit. A kékfrankos elég komoly leckének bizonyult, rengeteg lehetőséget rejt és arra szeretnék koncentrálni. Készül belőle ismét "kis vöröst" saignée (ejtsd: szenjé) eljárással, mikor a bogyó zúzása után a héjon áztatást megszakítják. Hívják ezt a módszert érvágásnak is. Minden bizonnyal készül majd rozé is. A rozém végső házasításához idén is szükség lesz egy igen érdekes, az Alföldön nagy mennyiségben termő szőlőfajtára a kövidinkára is.  És újdonságként egy kijelölt szőlősorom terméséből megpróbálkozom egy testesebb vörösborral is.
A tervek már készek, A szüret azért még messze...

Csongrád Bokros 2015 Kékfrankos

2014. szeptember 30., kedd

Az első kóstolás és a Kövidinka

 Idén korán fejtettem a borokat. Egy jó évjárat nem jelent automatikusan jó borokat mindenhol. És egy kevésbé jó évjárat sem jelent egységesen csapnivaló minőséget. Nem vagyok tehát elkeseredve a nyár végi túlzottan csapadékos időjárás miatt. Azt hiszem jól döntöttem, amikor ismét korábban szüreteltem a Kékfrankost. Az első kóstolás után ebben egyre bizonyosabb vagyok.

Rozé:
Optimális hőfokot és élesztő kultúrát használva nagyon egyenletesen ment végbe a forrás. Az illatok hozzák a manapság divatos "tutti-frutti", vagy inkább "Gabi fogkrém" illatot. Aki érezte már a különbséget a vadélesztős és egy aroma felszabadító fajélesztős erjedés különbségét, pontosan tudja miről beszélek. Ám az illat ezúttal nem a fő attrakció. A legtöbb "újhullámos" rozéban a csodaszerű illatot érzékelhetetlen test, teljes savhiány és sokszor túlzott alkohol követi. Ez a tétel teljesen más lesz. Az intenzív illat átadja helyét a kékfrankos jegyeknek, amik frissek, fűszeresek és tartalmasak. Kóstolva a korai szüretnek is köszönhetően játékos (közvetlenül a forrás után elég durva) savak majd savakkal kísért lecsengés jellemzi. Ami marad utána, az a hiányérzet, a következő korty iránt.

Vörös:
A vörösbor készítési stílusomhoz jól illett a korai szüret. A szőlőt már válogatni kellett, mert az időjárás már tizedelte. Az egészséges fürtök azonban jól teljesítenek. Az első kóstolás után szomorkodva tapasztaltam a faragatlan savakat. Ám akkor még nagyon korai volt kóstolni. Egy héttel később már emlékeztetett a tavalyi ízekre. Ez nagyon- nagyon jó lesz!

Veltelini:

 Egy rejtély ez a szőlőfajta. Továbbra is rendkívül nagy potenciált látok benne. A tavalyihoz képest sokkal egyenletesebb a forrás és ezáltal a minősége is. Az idei viselkedését látva már biztos vagyok benne, hogy tavaly megakadt egy hétre legalább és tovább is volt durvaseprőn, mint kellett volna. Parfüm, fejlődő sárgadinnye illat, pompás sav. Nagyon sokat várok tőle.


Kövidinka:

Úgy törni az utat a Csongrádi borvidék előtt, hogy nincs saját Kövidinkám? Nem tartom elképzelhetőnek. Éppen ezért egy savra szüretelt gyönyörű Kövidinkát sikerült vásárolnom. Ez is a Tisza holtág feletti kvarcos hordalékkúpról.
Kövidinka
Mit szoktak hiányolni ebből a szőlőfajtából? Mindent. Az egyik legvitatottabb borszőlőnk. Hiszem, hogy nem csak Nagyapáink anekdotái tarthatják életben. Savra szüretelve, megfelelő termőhelyről, moderált élesztővel, közepesnél kevesebb alkohollal hiszem, hogy kuriózum lehet. Főleg a vékony, savtalan, a cukorra szüretelés, (vagy háztáji pincékben a cukrozás miatt) az alkohol hangsúlyos színtelen szagtalan Kövidinka folyadékok között.



Végül pár taxtúra a hétvégéről:

A kukorica is lassan beérik.
A Kékfrankos szépen megfesti a prés deszkáit.
Kékfrankos törköly.

A magtár feljárójának deszkáit már kikezdte az idő.
A Tanya körül bőséggel van idén gomba.


CSongrád Bokros Kékfrankos Kövidinka Kékfrankos Rozé Zöldveltelini

2014. szeptember 15., hétfő

A várva várt szüret. 2014.

Majd' fél év alatt rengeteg dolog megtörténik. Mielőtt még elkezdeném számba venni őket, elég ha annyit mondok, a legutóbbi bejegyzésem óta a kiváló termés víziójától eljutottam oda, hogy a végén csak arra kellett figyelnem, hogy egyáltalán maradjon mit szüretelnem. A hosszú hónapok aggodalmait próbáltam feloldani azzal, hogy a mezőgazdaságban az eredményeket nem lehet rövidtávon mérlegelni. Itt bizony hosszú évek átlagában kell gondolkodni. És ez az év a szép remények után nem sok jóval kecsegtetett. Február közepétől a nyár közepéig szinte minden hétvége a szőlőben telt és még így sem volt elég.  Ezer milliméter csapadék felett járunk és ennek a jó része bizony az év második felében hullott. Ez bizony nem tett jót  termésnek. Mégis van ok az örömre. Bár mennyiségben nagyon alulmaradt a termés az elvárásoknak, minőségben nincs ekkora visszaesés. Ezért múlt héten meg is kezdtem a szüretet a saját fogyasztású Kékfrankos- Rozénak valóval. 
Ezen a hétvégén pedig a Kékfrankos vörösnek való került a pincébe. Így leírva nem is tűnik olyan nagy dolognak. De ha figyelembe vesszük, hogy egy évjárat bizony valóban egy évet jelent az ember életéből, akkor bizony egy emberöltő alatt nagyon meg kell becsülni minden évet, mikor szüretelhetünk! És ez már a második volt. A pincében a tavalyi palackok irigykedve nézték ahogy a kiemelt figyelmet már az idei szőlő kapja. Szerencsére még maradt annyi tavalyról, hogy a pince munkálatokat ne kelljen száraz torokkal végigcsinálni. Sokat megérteni ilyenkor a borkészítésről. Igaz, hogy a szőlő egész évben igényli a munkát. Az is igaz, hogy a szőlőművelésben és a termés bizonytalanságában akár meg is lehet fáradni közel egy év alatt, de amikor az első must forrni kezd és beindulnak a kotyogók, a pince szúrós murci szaga minden feledtet. Áttevődik a hangsúly a földekről a pincébe. Az egy éve pihenő eszközöket  újra kézbe kell venni. A mustba újra fokoló merül és ez már a második évjárat. Szerencsés vagyok, hogy a tavalyi sokak által igen jónak titulált első próbálkozásom után, már a hibáimból okulva állhatok neki a második évjáratnak.  És, hogy mi az oka annak, hogy végre írhatok a blogra? Hát az, hogy minden a pincében van, amit az idei évre terveztem.

Kékfrankos Rozé 2014. 

130 liter must került az üvegballonokba. Az egész évben dédelgetett saját termést lezúzva azonnal a présbe került. Kis présnyomással került a gyűjtőkádba, ahol a kénezés után egy egész napig ülepedett. A nyálkázással (az előbbi musttisztítási folyamattal) már egy gyönyörű tiszta, rózsaszín must került a ballonokba. Ezt követően megkapta a speciális fajélesztőt. Egy hét után a zajos erjedést követően már határozottan többet mutat mint a tavalyi tétel. Kevesebbet volt héjon, ezért halványabb lesz a színe és az alapos musttisztításnak köszönhetően már ebben az állapotában is nagyon kifinomult illattal rendelkezik. És ízre? Mint a murci. Picit még édes de már mosolyogsz tőle, picit csíp de még opálos. Már látszik, hogy mi lesz belőle.
                                                           Forr-kotyog a rozé.

Kékfrankos 2014

Abszolút kedvenc szőlőfajtám. Nem csak azért mert majdnem minden szabadidőmet a művelésére fordíthatom, hanem azért amilyen borokat lehet belőle készíteni.  Nyugodtan kijelenthetem, hogy a három tavalyi borom közül az lett a legjobb. Ezen felbuzdulva most 260 liter must került az erjesztőkádba. a 2013-as évjáratban találtam meg azt ami miatt most már szeretem a vörösbort. Legalábbis azt az iskolát, amit tavalyi és idei borommal kívánok képviselni. Az idei alacsonyabb cukortartalom mellett minden bizonnyal meglesz az a beltartalom, ami segít egyre több hívet szerezni a könnyed, alacsonyabb alkohol tartalmú, kevésbé koncentrált, jól fogyasztható vörösboroknak.  December környékén visszatérünk rá. Ha azt hozza, amit szeretnék, akkor ez lesz az első borom amiből eladok. 0- 150-ig sorszámozott palackokat tervezek kiadni. 

Zöldveltelíni 2014

~100 liter. Felét lepalackozom borként, a másik feléből szeretnék pezsgőt készíteni. Szerencsémre az alapanyag lényegesen szebb mint a tavalyi. zúzás közben kedvem lett volna megenni mindet, olyan finom volt a szőlő. Már a bogyóban érzett sav-cukor-illat-zamat harmónia is igazolja, hogy ez bizony egy rendkívül sokra képes, komoly szőlőfajta. Méltán fog eljutni pár (tíz) éven belül az őt megillető helyre. 






Addig is vár két üvegballonban a most még zavaros must, míg heteken belül halvány fűzöld, komplex illatú, jó savszerkezetű fehérborrá nem válik. 

                                                            Ebből pedig pálinka lesz...


Bár messze vagyok a pincétől de szinte hallom a kotyogókat ,ahogy jelzik, elindult az átalakulás. Az izgatott várakozás mellett csak a megfelelő időben elvégzett szakszerű beavatkozások segíthetnek már csak.