Az első kóstolás és a Kövidinka

 Idén korán fejtettem a borokat. Egy jó évjárat nem jelent automatikusan jó borokat mindenhol. És egy kevésbé jó évjárat sem jelent egységesen csapnivaló minőséget. Nem vagyok tehát elkeseredve a nyár végi túlzottan csapadékos időjárás miatt. Azt hiszem jól döntöttem, amikor ismét korábban szüreteltem a Kékfrankost. Az első kóstolás után ebben egyre bizonyosabb vagyok.

Rozé:

Optimális hőfokot és élesztő kultúrát használva nagyon egyenletesen ment végbe a forrás. Az illatok hozzák a manapság divatos "tutti-frutti", vagy inkább "Gabi fogkrém" illatot. Aki érezte már a különbséget a vadélesztős és egy aroma felszabadító fajélesztős erjedés különbségét, pontosan tudja miről beszélek. Ám az illat ezúttal nem a fő attrakció. A legtöbb "újhullámos" rozéban a csodaszerű illatot érzékelhetetlen test, teljes savhiány és sokszor túlzott alkohol követi. Ez a tétel teljesen más lesz. Az intenzív illat átadja helyét a kékfrankos jegyeknek, amik frissek, fűszeresek és tartalmasak. Kóstolva a korai szüretnek is köszönhetően játékos (közvetlenül a forrás után elég durva) savak majd savakkal kísért lecsengés jellemzi. Ami marad utána, az a hiányérzet, a következő korty iránt.

Vörös:

A vörösbor készítési stílusomhoz jól illett a korai szüret. A szőlőt már válogatni kellett, mert az időjárás már tizedelte. Az egészséges fürtök azonban jól teljesítenek. Az első kóstolás után szomorkodva tapasztaltam a faragatlan savakat. Ám akkor még nagyon korai volt kóstolni. Egy héttel később már emlékeztetett a tavalyi ízekre. Ez nagyon- nagyon jó lesz!

Veltelini:

 Egy rejtély ez a szőlőfajta. Továbbra is rendkívül nagy potenciált látok benne. A tavalyihoz képest sokkal egyenletesebb a forrás és ezáltal a minősége is. Az idei viselkedését látva már biztos vagyok benne, hogy tavaly megakadt egy hétre legalább és tovább is volt durvaseprőn, mint kellett volna. Parfüm, fejlődő sárgadinnye illat, pompás sav. Nagyon sokat várok tőle.

Kövidinka:

Úgy törni az utat a Csongrádi borvidék előtt, hogy nincs saját Kövidinkám? Nem tartom elképzelhetőnek. Éppen ezért egy savra szüretelt gyönyörű Kövidinkát sikerült vásárolnom. Ez is a Tisza holtág feletti kvarcos hordalékkúpról.

Kövidinka

Mit szoktak hiányolni ebből a szőlőfajtából? Mindent. Az egyik legvitatottabb borszőlőnk. Hiszem, hogy nem csak Nagyapáink anekdotái tarthatják életben. Savra szüretelve, megfelelő termőhelyről, moderált élesztővel, közepesnél kevesebb alkohollal hiszem, hogy kuriózum lehet. Főleg a vékony, savtalan, a cukorra szüretelés, (vagy háztáji pincékben a cukrozás miatt) az alkohol hangsúlyos színtelen szagtalan Kövidinka folyadékok között.

Végül pár taxtúra a hétvégéről:

A kukorica is lassan beérik.

A Kékfrankos szépen megfesti a prés deszkáit.

Kékfrankos törköly.

A magtár feljárójának deszkáit már kikezdte az idő.

A Tanya körül bőséggel van idén gomba.

CSongrád Bokros Kékfrankos Kövidinka Kékfrankos Rozé Zöldveltelini

A várva várt szüret. 2014.

Majd' fél év alatt rengeteg dolog megtörténik. Mielőtt még elkezdeném számba venni őket, elég ha annyit mondok, a legutóbbi bejegyzésem óta a kiváló termés víziójától eljutottam oda, hogy a végén csak arra kellett figyelnem, hogy egyáltalán maradjon mit szüretelnem. A hosszú hónapok aggodalmait próbáltam feloldani azzal, hogy a mezőgazdaságban az eredményeket nem lehet rövidtávon mérlegelni. Itt bizony hosszú évek átlagában kell gondolkodni. És ez az év a szép remények után nem sok jóval kecsegtetett. Február közepétől a nyár közepéig szinte minden hétvége a szőlőben telt és még így sem volt elég.  Ezer milliméter csapadék felett járunk és ennek a jó része bizony az év második felében hullott. Ez bizony nem tett jót  termésnek. Mégis van ok az örömre. Bár mennyiségben nagyon alulmaradt a termés az elvárásoknak, minőségben nincs ekkora visszaesés. Ezért múlt héten meg is kezdtem a szüretet a saját fogyasztású Kékfrankos- Rozénak valóval. 

Ezen a hétvégén pedig a Kékfrankos vörösnek való került a pincébe. Így leírva nem is tűnik olyan nagy dolognak. De ha figyelembe vesszük, hogy egy évjárat bizony valóban egy évet jelent az ember életéből, akkor bizony egy emberöltő alatt nagyon meg kell becsülni minden évet, mikor szüretelhetünk! És ez már a második volt. A pincében a tavalyi palackok irigykedve nézték ahogy a kiemelt figyelmet már az idei szőlő kapja. Szerencsére még maradt annyi tavalyról, hogy a pince munkálatokat ne kelljen száraz torokkal végigcsinálni. Sokat megérteni ilyenkor a borkészítésről. Igaz, hogy a szőlő egész évben igényli a munkát. Az is igaz, hogy a szőlőművelésben és a termés bizonytalanságában akár meg is lehet fáradni közel egy év alatt, de amikor az első must forrni kezd és beindulnak a kotyogók, a pince szúrós murci szaga minden feledtet. Áttevődik a hangsúly a földekről a pincébe. Az egy éve pihenő eszközöket  újra kézbe kell venni. A mustba újra fokoló merül és ez már a második évjárat. Szerencsés vagyok, hogy a tavalyi sokak által igen jónak titulált első próbálkozásom után, már a hibáimból okulva állhatok neki a második évjáratnak.  És, hogy mi az oka annak, hogy végre írhatok a blogra? Hát az, hogy minden a pincében van, amit az idei évre terveztem.

Kékfrankos Rozé 2014. 

130 liter must került az üvegballonokba. Az egész évben dédelgetett saját termést lezúzva azonnal a présbe került. Kis présnyomással került a gyűjtőkádba, ahol a kénezés után egy egész napig ülepedett. A nyálkázással (az előbbi musttisztítási folyamattal) már egy gyönyörű tiszta, rózsaszín must került a ballonokba. Ezt követően megkapta a speciális fajélesztőt. Egy hét után a zajos erjedést követően már határozottan többet mutat mint a tavalyi tétel. Kevesebbet volt héjon, ezért halványabb lesz a színe és az alapos musttisztításnak köszönhetően már ebben az állapotában is nagyon kifinomult illattal rendelkezik. És ízre? Mint a murci. Picit még édes de már mosolyogsz tőle, picit csíp de még opálos. Már látszik, hogy mi lesz belőle.

                                                           Forr-kotyog a rozé.

Kékfrankos 2014

Abszolút kedvenc szőlőfajtám. Nem csak azért mert majdnem minden szabadidőmet a művelésére fordíthatom, hanem azért amilyen borokat lehet belőle készíteni.  Nyugodtan kijelenthetem, hogy a három tavalyi borom közül az lett a legjobb. Ezen felbuzdulva most 260 liter must került az erjesztőkádba. a 2013-as évjáratban találtam meg azt ami miatt most már szeretem a vörösbort. Legalábbis azt az iskolát, amit tavalyi és idei borommal kívánok képviselni. Az idei alacsonyabb cukortartalom mellett minden bizonnyal meglesz az a beltartalom, ami segít egyre több hívet szerezni a könnyed, alacsonyabb alkohol tartalmú, kevésbé koncentrált, jól fogyasztható vörösboroknak.  December környékén visszatérünk rá. Ha azt hozza, amit szeretnék, akkor ez lesz az első borom amiből eladok. 0- 150-ig sorszámozott palackokat tervezek kiadni. 

Zöldveltelíni 2014

~100 liter. Felét lepalackozom borként, a másik feléből szeretnék pezsgőt készíteni. Szerencsémre az alapanyag lényegesen szebb mint a tavalyi. zúzás közben kedvem lett volna megenni mindet, olyan finom volt a szőlő. Már a bogyóban érzett sav-cukor-illat-zamat harmónia is igazolja, hogy ez bizony egy rendkívül sokra képes, komoly szőlőfajta. Méltán fog eljutni pár (tíz) éven belül az őt megillető helyre. 

Addig is vár két üvegballonban a most még zavaros must, míg heteken belül halvány fűzöld, komplex illatú, jó savszerkezetű fehérborrá nem válik. 

                                                            Ebből pedig pálinka lesz...

Bár messze vagyok a pincétől de szinte hallom a kotyogókat ,ahogy jelzik, elindult az átalakulás. Az izgatott várakozás mellett csak a megfelelő időben elvégzett szakszerű beavatkozások segíthetnek már csak.